Gyakran Ismételt Kérdések



1. Mi a nyereményjáték célja?

A “Sajtolj, és Nyerj!” nyereményjátékunk célja, hogy ösztönözzük a vásárlókat a Hajdú sajt termékek megvásárlására és kipróbálására. Hiszünk annyira termékeink minőségében, hogy miután valaki kipróbálja, tartósan rákerül a heti bevásárló listára. A játék időtartamát úgy határoztuk meg, hogy a játékosok kényelmesen össze tudják gyűjteni a fődíjhoz szükséges AP kódokat abban az esetben is, ha a heti nagybevásárlás idején hozzáadnak 1-1 Hajdú sajt terméket a kosárhoz. Sem a saját filozófiánk szerint, sem a jelenlegi járványhelyzethez igazodva NEM célunk motiválni a játékosokat boltok frekventált látogatására. Kérjük a játékosokat, hogy NE keressék az üzleteket kizárólag a játék kritériumainak való megfelelés céljából! Nem célunk továbbá a boltokban eltöltött, valamint a sorbanállásra fordított idő megnövelése sem. Ennek megfelelően határozottan kérjük játékosainkat, hogy NE vásároljanak egymás után több Hajdú sajt terméket, külön tranzakciónak álcázva egyetlen vásárlást! Bár a játékszabályzat erre vonatkozó része kijátszható annyival, hogy 1-1 perc eltelik a vásárlások között, a játékos semmilyen előnyt nem realizál ezzel a módszerrel.


2. Meddig tart a játék?

A Játék kezdete: 2020.11.01. 00:00
A Játék vége: 2020.12.18. 23:59
A Játékosok a megjelölt Játék kezdő és záró időpontja között tudnak a Játékban részt venni.


3. Miért ilyen hosszú a játék?

Játékunk megnövekedett időtartama részben reflektálni kíván a jelenlegi járvány okozta helyzetre, részben pedig a játékosok kényelmét szolgálja. Szeretnénk elkerülni, hogy csupán a nyereményjátékunkban való részvétel miatt járjanak többen a boltokba a szokásosnál gyakrabban. Ennek megfelelően elegendő időt hagyunk játékosaink számára, hogy heti egy vásárlással könnyedén összegyűjthessék a fődíjhoz szükséges mennyiségű AP kódokat.


4. Mit lehet nyerni?

A játék időtartama alatt értékes napi és heti nyeremények várják a játékban résztvevőket.
Nyereményjátékunk végén a nagy értékű fődíj melett egy exkluzív különdíj is kisorsolásra kerül.

Napi nyeremények:
A résztvevők között naponta kisorsolunk 3 darab, egyenként bruttó 5000 Ft értékű Media Markt vásárlási utalványt.

Heti nyeremény:
A játék teljes időtartama alatt kisorsolásra kerül 6 darab, egyenként bruttó 120 000 Ft értékű, 2 főre szóló és 2 éjszakát tartalmazó wellness üdülés a Silvanus Konferencia és Sport Hotel**** Visegrád jóvoltából.

Különdíj:
A kiemelt termékeket vásárló játékosaink között kisorsolásra kerül 1 darab exkluzív, bruttó 433 000 Ft értékű Beko GNE 134630 X Side By Side hűtőszekrény. A nyeremény olyan kiemelkedő funkciókkal is rendelkezik, mint a NO FROST hűtési rendszer, érintőszenzoros vezérlés, víz adagoló, vagy a frissentartó UV fény.

Fődíj:
“Sajtolj, és Nyerj!” nyereményjátékunk végén a játékban résztvevők között kisorsolunk 1 darab, bruttó 5 023 000 Ft értékű piros színű Fiat 500 1.2 8V Rockstar személyautót. A 4 személyes kivitelű, bőrülésekkel felszerelt és nulla kilométerrel forgalomba helyezett nyeremény autó a következő tulajdonságokkal rendelkezik a teljesség igénye nélkül:
- Motor: 4 hengeres, 1242 cm³ , 51 kW (69 LE)
- Fogyasztási értékek: 4,7l vegyes
- Automata klímaberendezés
- Fűthető, elektromosan állítható külső tükrök
- Bőr multifunkciós kormány
- Stop & Start
- Állítható magasságú vezetőülés
- Elektromosan nyitható napfénytető
- Tolatóradar
- Uconnect 7” érintőképernyős rádió bluetooth telefon kihangosítóval


5. Mit kell megadni a játékban való részvételhez?

A nyereményjátékban való részvételhez a játékosnak egy Hajdú sajt terméket, vagy kiemelt Hajdú sajt terméket kell vásárolnia. A játék szempontjából a vásárlás tényét igazoló blokknak van jelentősége, melynek az alján található AP kódot és a vásárlás dátumát kell feltölteni oldalunkra a “kódfeltöltés” menüpont alatt.
A kódfeltöltés menüpont megnyitásakor a játékosnak első körben a blokk alján található AP kódot, valamint az e-mail címét kell megadnia. A következő lépésben a megvásárolt Hajdú sajt terméket kell kiválasztania a listáról, majd a település és a bolt nevét, ahol a játékos a terméket vette. Ezen a lépésen belül szükséges megadni a vásárlás pontos időpontját is, amely szintén a blokk alján található. Amennyiben az ezt követő tudás alapú kérdést is sikerül helyesen megválaszolni, a játékos nevének megadásával a kódfeltöltés sikeres lesz.


6. Miért kötelező megadni a vásárlás időpontját?

A játékban való részvétel feltételeit úgy alakítottuk ki, hogy az átlátható és egyszerű legyen.
A vásárlás időpontjának megadása a könnyebb beazonosítás, valamint a visszaélések megakadályozása végett került bele játékunkba.


7. Miért nem lehet ugyanabban az időpontban feltölteni több alkalommal ugyanazt az AP kódot?

A blokkok alján található AP kód egy pénztárgépet azonosít. Abban az esetben, ha a játékos többször vásárol ugyanannál a pénztárnál, a vásárlást követően kapott számlája alján ugyanaz az AP kód fog szerepelni. A kódfeltöltések egyediségét az AP kód mellett található vásárlási időpont megadásával tudjuk garantálni.
Csekély a valószínűsége, azonban mégis előfordulhat, hogy egy játékosnak megegyezik a számlája alján található AP kódja és vásárlási dátuma is egy másik játékos blokkján szereplő adataival. Ez abban az esetben fordulhat elő, amennyiben két külön személy vásárlási tranzakciója egymást követően, egyazon percben valósul meg, mind a két személy vásárolt Hajdú sajt terméket, továbbá mint a ketten részt vesznek nyereményjátékunkban. Ebben az esetben a kódját később feltöltő játékos a kódfeltöltés során hibaüzenetet kap, így a feltöltés sikertelen lesz. Amennyiben ilyen helyzet áll fenn, kérjük játékosunkat, hogy jelezze számunkra e-mailben! Ilyenkor az eset kivizsgálását követően egyénileg orvosoljuk a problémát.
Hasonló helyzetben találhatja magát azon játékosunk is, aki egymás után több Hajdú sajt terméket vásárol, külön tranzakciónak álcázva egyetlen vásárlást! Ezt a játékszabályzatunk, illetve a kódfeltöltő rendszerünk is kizárja. Aki mégis egyetlen napon, esetleg egy vásárlás alkalmával szeretne hozzájutni a fődíj sorsolásában való részvételhez szükséges számú számlákhoz, kérjük ügyeljen arra, hogy a tranzakciók között legalább egy perc elteljen! A játék ezen formáját nem javasoljuk, hiszen így csak egy heti nyeremény sorsolásán vehet részt az illető, ezenfelül a kódfeltöltések közötti 30 percet ebben az esetben is ki kell várni.


8. Lehet több Hajdú sajt termék is egy blokkon?

Egy számlán szerepelhet több Hajdú sajt termék is, azonban előnyhöz ezzel nem jut a játékos, hiszen a játékban való részvétel AP kódfeltöltéshez van kötve, nem pedig vásárolt termékek mennyiségéhez. Ennek oka, hogy előfordulhat, hogy a blokkon nem egyértelműen azonosítható minden termék, viszont mégis minden játékosnak szeretnénk egyenlő esélyt biztosítani. Abban az esetben, ha a blokkon nem egyértelműen azonosítható a vásárolt Hajdú sajt termék, a játékszabályzatnak megfelelően, egyedileg bíráljuk el az esetet, amennyiben a játékos nyer.


9. Hogyan lehet indulni a napi nyereményért?

A játékosnak esélye nyílik a naponta kisorsolásra kerülő 3 darab, egyenként bruttó 5000 Ft értékű Media Markt vásárlási utalványok egyikére, amennyiben az 5. kérdésben részletezett kritériumok mellett a kódfeltöltés során feliratkozik hírlevélünkre is. A hírlevél feliratkozással megnyílik a lehetőség, hogy a játékos megpörgesse a szerencsekereket és részt vegyen az azonnali sorsoláson.


10. Hányszor lehet megpörgetni a szerencsekereket?

Egy blokk AP kódjának feltöltésével kizárólag egyszer pörgethető meg a szerencsekerék. Abban az esetben, ha egy játékos több különböző számla AP kódját is fel szeretne tölteni egyazon napon, ezt megteheti, azonban meg kell várnia míg letelik a kódok feltöltése közötti kötelező 30 perc. Ebben az esetben a játékos minden új AP kód feltöltés alkalmával megpörgetheti a szerencsekereket, feltéve, hogy egyszer már feliratkozott hírlevelünkre.


11. Mikor van a napi nyeremény sorsolása?

A napi nyeremények sorsolása azonnal történik, a szerencsekerék megpörgetésével. A sorsolást számítógépes algoritmus végzi, a nyeremény tényéről pedig automatikusan értesítjük a nyertest e-mail formájában.


12. Hogyan lehet megnyerni a heti nyereményt?

A játék teljes időtartama alatt összesen 6 darab, egyenként bruttó 120 000 Ft értékű, 2 fő részére szóló és 2 éjszakát tartalmazó wellness üdülés kerül kisorsolásra heti bontásban a Silvanus Konferencia és Sport Hotel**** Visegrád jóvoltából. A játékosnak elegendő 1 db blokk AP kódját feltöltenie az adott héten, ami bármilyen Hajdú sajt termék vásárlását igazolja. Ezt az 5. kérdésben leírtak szerint teheti meg, hogy részt vegyen az adott hét heti nyeremény sorsolásában. Egy adott héten csak a konkrét héten feltöltött kódok vesznek részt a sorsolásban.


13. Mikor van a heti nyeremény sorsolása?

A heti nyeremények sorsolására minden héten vasárnapról hétfőre éjfélkor kerül sor. A sorsolást számítógépes algoritmus végzi, a nyeremény tényéről pedig automatikusan értesítjük a nyertest e-mail formájában.


14. Hogyan lehet megnyerni a különdíjat?

A játék végén 1 darab bruttó 433 000 Ft értékű exkluzív, dupla ajtós Beko GNE 134630 X Side By Side hűtőszekrény kerül kisorsolásra. A játékosnak 3 db különböző blokk AP kódját kell feltöltenie a játék teljes időtartama alatt, melyek KIEMELT Hajdú sajt termék vásárlását igazolják. Ezt a játékos az 5. kérdésben leírtak szerint teheti meg. A különdíj sorsolásában való részvétel szempontjából fontos, hogy a játékos által vásárolt termékek kiemelt Hajdú sajt termékek legyenek. Kérjük a játékosokat, vegyék figyelembe, hogy mint ahogyan azt a 3. kérdésnél is leírtuk, a játékban való részvétel AP kódfeltöltéshez van kötve, nem pedig a vásárolt termékek mennyiségéhez.


15. Mi minősül kiemelt Hajú sajt terméknek?

A játékban résztvevő kiemelt termékek listája:

  • HAJDÚ EDAM SZELETELT 125g
  • HAJDÚ GOURMET KRÉM GÖRÖGÖS 180g
  • HAJDÚ GOURMET KRÉM NATÚR 180g
  • HAJDÚ GOURMET KRÉM OLASZOS 180g
  • HAJDÚ GRILLENYICA 200g
  • HAJDÚ GRILLSAJT CHILI&LIME 240g
  • HAJDÚ GRILLSAJT GYROS FŰSZEREKKEL 240g
  • HAJDÚ GRILLSAJT KOLBÁSZ FŰSZ. 240 G
  • HAJDÚ GRILLSAJT MEDITERRÁN FŰSZEREK LEVENDULÁVAL 240g
  • HAJDÚ GRILLSAJT NATÚR 240g
  • HAJDÚ GRILLSAJT NATÚR KB. 1 KG
  • HAJDÚ GRILLSAJT PARTY PACK 3 ÍZ 3x240g
  • HAJDÚ GRILLSAJT PARTY PACK NATÚR 3X240g
  • HAJDÚ LIGHT SZELETELT SAJT 125g
  • HAJDÚ PARENYICA FÜSTÖLT 105g
  • HAJDÚ PARENYICA FÜSTÖLT 175g
  • HAJDÚ PARENYICA FÜSTÖLT 190g
  • HAJDÚ SERPENYŐS & GRILLSAJT 225g
  • HAJDÚ SERPENYŐS & GRILLSAJT LAKTÓZMENTES 225g
  • HAJDÚ TRAPPISTA FÜSTÖLT SZELETELT 125g
  • HAJDÚ TRAPPISTA SZELETELT 125g

16. Hogyan lehet megnyerni a fődíjat?

A fődíj egy bruttó 5 023 000 Ft értékű piros, bőrülésekkel felszerelt Fiat 500 1.2 8V Rockstar személyautó. A játékosnak 5 db különböző blokk AP kódját kell feltöltenie a játék teljes időtartama alatt, melyek bármilyen Hajdú sajt termék vásárlását igazolják. Ezt a játékos az 5. kérdésben leírtak szerint teheti meg. A fődíj sorsolásában való részvételhez nem szükséges, hogy a játékos által vásárolt termékek kiemelt Hajdú sajt termékek legyenek. Kérjük a játékosokat, vegyék figyelembe, hogy mint ahogyan azt a 3. kérdésnél is leírtuk, a játékban való részvétel AP kódfeltöltéshez van kötve, nem pedig a vásárolt termékek mennyiségéhez.


17. Hogyan értesítenek, ha nyerek?

Napi és heti nyeremények esetén a már fentebb említett módon, e-mail formájában értesítjük a nyertest.
Fődíj és különdíj megnyerése esetén a nyeremény tényéről automatikusan értesítjük a nyertest e-mail formájában, ezen felül személyesen is felvesszük vele a kapcsolatot. A fődíj és különdíj sorsolása a teljes nyereményjáték végén történik, számítógépes algoritmus segítségével, illetve közjegyző jelenlétében.


18. Mit tegyek, ha nem kaptam értesítő emailt?

Amennyiben a nyertes nem kap értesítést e-mailben, kérjük írj nekünk a sajti@hajdugrillsajt.hu e-mail címre!


18. Hol kérdezhetsz?

Abban az esetben, ha a GYIK elolvasása után is maradt bármilyen kérdés, illetve panasz, úgy a következő e-mail címre várjuk a kérdéseket: jatek@hajdugrillsajt.hu


A levelek mennyiségére való tekintettel, kollégáink a beérkezéstől számítva 24 órán belül válaszolnak a feltett kérdésekre.


Jó sajtolást kívánunk mindenkinek! :)